Itt rókavadászat van?
Ezt a kérdést nemrég tették fel nekünk a Hajógyári-szigeten, amikor éppen tizenöt beagle kutya jött el a szokásos összeröffenésünkre. Nem gondoltuk volna egy évvel ezelőtt, amikor elkezdtük a beagle falkázást, hogy ide jutunk, de úgy tűnik, a gazdik felismerték a bandázás jótékony hatását ebeikre.
Azt tudtuk már az elején, hogy miután a beagle falkakutya, barátaink nagyon fogják élvezni az együtt rohangálást és üldözést – ez így is lett -, de arra a fejlett szociális viselkedésre, amit hétről-hétre megtapasztalunk, nem számítottunk.
Először azon tátottuk a szánkat, hogy kutyáink a megkergetendő célállat kiválasztása után azonnal képesség és vérmérséklet szerint csapatba rendeződtek: Molly vadul csaholva ment elöl, Filip támogatólag beállt másodhegedűsnek, Csoki, Lucky, Charlie, Rézi, Lulu, Luca felzárkóztak hozzájuk, és ahol a „vad” szökni próbált, ott ők levágták a kanyart és melléje kerültek, vagy szépen körbekerítették és betolták a Dunába. Öröm volt nézni, ahogy kutyáink agársebességgel rohanva hogyan figyelik egymást és cserélnek szerepet úgy, ahogy a feladat megkívánja. Ezen elámuldoztunk egy darabig, aztán jött a következő felismerés: ha egyikük elkóborol a csapattól, egy másik elmegy érte, és visszahozza. Egy esős vasárnap ketten lementek a gátnál a partra, mi emberek a sárban sehogy sem boldogultunk, ezt látva Csibész elindult lefelé és felhozta társait. Nagyon megköszöntük neki a segítséget.
A forró nyárban nem nagyon találkoztunk, de ahol tudtuk, szórtuk a hírt, hogy létezünk, és ennek köszönhetően ősszel újabb tagokat köszönthettünk, sajnos néhányan le is morzsolódtak. Csahos Molly helyét a rettenhetetlen Lily vette át, aki halálra rémiszti érkezéskor a fiúkat. Jött a félős Lujza, aki két alkalom után kinyílt, mostanra pedig bevállalós kutyává vált, és jöttek a pár hónapos kicsik, Snoopy majd Bacon, akik az első perctől kezdve teljes értékű tagjai lettek a csapatnak. Kiderült, hogy Bitang és Filip pótapaként szívesen foglalkoznak a gyerekekkel, mély hangon hörögve birkóznak velük, ijesztgetik őket, ami persze hiábavaló, mert egy beagle nem fél semmitől. A süket Lipót falkabeli mozgásán egyáltalán nem látszik, hogy nem hall, olyan messzire kóborol néha, hogy gazdája szívszélhűdést kap.
A frissen érkezőket persze néha nehéz meggyőznünk arról, hogy nyugodtan engedjék már első alkalommal szabadjára kutyáikat, de amikor megteszik, ők is látják, hogy működik a beagle-terápia, minden kutya figyel a másikra, nyugi van és boldogság. Így aztán, mi emberek csak ülünk a fűben fülig érő szájjal, gyönyörködünk ebeinkben, s azt érezzük, szép az élet. Mi is rendbe jöttünk.
Mellékszál a történetünkben, hogy a bandából több kutya is Szegedről, a Beagle Fajtementéstől érkezett. Közös vállalásunk, hogy évente legalább egyszer ellátogatunk hozzájuk, hogy adománnyal, munkával segítsük őket a náluk lévő több mint hetven kutya jóltartásában. Március 29-én ismét útra kelünk, és a segítség mellett természetesen magunkévá tesszük a tökéletes falkaélményt is, mert egy beagle-nél csak egy jobb van, a sok beagle.