Tevékenység

  • Wattson közzétett egy állapot frissítést 11 év, 2 hónap óta

    Sziasztok!
    Azért regisztráltam az oldalra, mert szeretnénk egy kutyát. Nyilván… :D Szeretnék tanácsot kérni tőletek. Beagle mellett döntöttünk, megvizsgálva a körülményeket, és az adott feltételeket!
    Gyerekeim vannak, 5 és 7 évesek. Egy hónapja költöztünk keretes házba. Amíg lakásban éltünk eszünkbe sem jutott háziállatot tartani, hiszen egy kis társasházi lakás nem állatnak való. Szeretnék tudatos, felelős állattartó lenni. Egészen sokáig tartottam magam ahhoz, hogy nem szeretnék kertes házban sem kutyust tartani, de most átértékeltem. A gyerekeim állat közelség híján félnek mindentől… legyen az egy bogár… :D így azt gondoltuk a férjemmel, hogy egy kutyus segíthet nekik ebben. Együtt felnőni jó ötlet lehet. Emellett igazán szeretjük az ebeket, és megértünk arra, hogy a gyerekek mellett képesek vagyunk egy drága kutyusról is gondoskodni. Elolvastam az intő irományokat, de minden veszély, elrettentő példa, vagy tan mese ellenére is azt mondom. Szeretnénk kutyát. A beagle mindig is egy általam nagyon kedvelt fajta volt. De nem volt semmilyen információm a viselkedését illetően. Szeretem a meleg barna szemeket, az édes pofiját… :D Azonban azt érzem a gyereknevelés jó gyakorlat ahhoz, hogy következetesen tudjunk nevelni egy Beaglet is. És ha jól csináljuk, akkor tisztelettudó, szabály tisztelő, intelligens, és mindemellett pajkos, kedves, hűséges jószágunk lehet.
    Azonban szeretnénk az udvaron nevelni, a teraszon egy védett zugban készítenénk helyet neki, ott ahol akár még a hőmérséklet mesterséges megemelése, csökkentése is lehetséges. De nem tudom kölyök korban mennyire jó neki a szabadban. Tavasszal készülünk az eb vásárlásra, mert nem szeretnénk a hidegben kint tartani…
    Szóval készülni akarok tudatosan a kis kutyakölyök érkezésére, így kérném a véleményeteket a körülményeinkre való tekintettel… vállaljuk, vagy ne vállaljuk?
    Köszönöm előre is a hasznos tanácsokat!

    • A válasz egyszerű, vállaljátok!!! A hozzáállás nagyon pozitív, biztos jó gazdák lesztek.

      • Köszönöm a megerősítést. Azt hiszem eldőlt! Tavasszal kutyatulajdonosok leszünk :D Tehát a 3. gyermek beköltözik hozzánk :D Most viszont a kennelek felől szeretnék alaposan informálódni, hogy a lehető legegészségesebb beagle-t hozhassuk haza. Illetve a fajtamentés is célom, így ahogyan meggondoltam a kutyatartást, mint olyat, így az sem kérdés, hogy alapos utánajárás fogja megelőzni a származtatását is!

    • A Beagle kiegyensúlyozott, nyugodt kutyus ha megfelelő módon foglalkoznak vele. Gyerekeket kedveli. Általában nem agresszív. Viszont nagy a mozgásigénye amit nem mindig elégít ki csak a kertben való tartás. Vadászkutya, úgyhogy néha az orra után megy, ilyenkor se lát se hall. Összegezve ha van rá időd, hogy vele is foglalkozz, megfelelően lemozgasd, netalán iskolába is elvidd. Akkor nektek Ő az ideális kutyus.

      • Szia Bobby!

        Nos, igen a Begale nagy mozgásigényéről is olvastam. Szerencsére aktív, sportos család vagyunk. Én kimondottan szeretek futni, biciklizni. A városban van lehetőség kutyafuttatásra, vannak erdők, és tavak, szép környezet. Már sokszor elképzeltem, ahogy a rendszeres erdei sétáink alkalmával már egy örökmozgó, pajkos kutyus is szalad mellettünk. Nekem pedig igazán jó társam lehet a napi futásban.
        Egy kérdésem lenne még? Mi a helyzet a hőmérséklettel? Fázós-e télen a Beagle? A forró nyarat mennyire viseli jól? Van-e szükség télen bármilyen mesterséges segítségre neki? Ruházat, meleg fekhelyre gondolok!
        Köszönöm a választ!

        • Ha kinti kutyus lesz akkor elég ha egy száraz helye van ahova behúzódhat. Ha lakásba van, ilyen a mi esetünk is akkor nem növeszt meleg bundát magának. Én ha nagyon hideg van adok rá egy pulcsit ha csak simán sétálni megyünk. A meleget jól tűri, persze ilyenkor lustább. :) A mi Bobbynk nagyon jó fej kutyus, gyorsan tanul, engedelmes, okos, játékos. Egyetlen nagy probléma vele, ha szagot fog akkor megy. Ez főleg erdős területen fordul elő vele. Ezt sajnos 1 1/2 éve nem tudom kiverni a fejéből. Ha ez az apró hibája sem lenne ő lenne a legtökéletesebb kutyus a világon. :)

    • Először is hajrá!:)
      Másodszor én ha Beagle vásárlásra adnám a fejem Magyarországon, akkor az Angyali Annie kennelt választanám.
      Harmadszor a Beagle nevelése ugyanolyan, mint minden más kutyáé. Naponta igényli a foglalkozást: tanulást/játékot egyaránt. Ha már az elején megszabod neki a határokat (és nem engedsz gyönyörű szemei csábításának) akkor nem lesz probléma.
      Negyedszer semmi gond nincs azzal, ha kinn akarod tartani.:)

      Egyébként olyan jó néha ilyen felelősségteljes bejegyzést is olvasni.^^

      • Szia Dió!

        Amikor az ember gyereket vállal rájön, hogy a felelősségteljesség, és a következetesség nagyon fontosak. Egy édes csecsemőnek nagyon nehéz ellen állni. Nekem nem ment, mégis csak a gyerekeim :D Van is időnként bosszúság, fejfájás. Így azt hiszem tanultam ebből :D Szikla szilárd meggyőződésem volt, hogy nem igazán szeretnék kutyát, háziállatot, de aztán valahogy ez megfordult. Azonban ezt csak úgy tudom hosszú távon sok-sok bosszúság, és a végén megbánás nélkül vállalni, ha igazán odafigyelek milyenné válik majd sir őurasága :D Szóval az én felelősségem, hogy megspórolom-e magamnak a plusz stesszt, és tényleg élvezem, hogy állatot tartunk, vagy hanyag leszek, és rövid időn belül megbánom az egészet. Az pedig egyenesen biztos, hogy ha mi egyszer befogadunk valakit, azt én többet magára nem hagyom! :D