Tevékenység

  • Horka közzétett egy állapot frissítést 2 év, 7 hónap óta

    Sziasztok! A tanácsotokat szeretném kérni a következők miatt. Decemberben megérkezett hozzánk Horka, a tricolor beagle kislány. IMÁDJUK. Lakásban van, nincs tiltott hely a számára. Mióta jó idő van, önállóan közlekedik ki és be, de éjszaka mindig bent, az ágyam mellett alszik. Nagyon barátságos, jókedvű. Kaptunk egy ajándék nyaralást, ami mér jó korán le volt foglalva, és sajnos Horkát ide nem vihettük el. Megjegyzem ő az első kutyánk, nincs valami nagy tapasztalatunk. Sorházban lakunk, minden szomszédot szeret, ismer. Ők vállalták be, hogy vigyáznak rá. Így is lett. A gyerekek gondozták, sétáltatták, naponta többször beengedték a lakásba, de az éjszakát – szokástól eltérően – kint töltötte. Nem merték mondani, de most már kiderült, hogy sokat sírt, főleg este és a 4. napon mindent megtett azért, hogy valahogy kiszökjön az udvarból. Azóta idegenekre morog, idegen nem simogathatja meg, ha nyúlnak felé, hátrál, ugat, morog. Sokszor a lakásban is, minden előzmény nélkül ugatni kezd, mai eddig sosem fordult elő. Kicsit, mintha visszafogottabb is lenne velünk, de lehet, hogy ezt már csak a lelkiismeretfurdalás mondatja velem. Szóval szerintetek hogyan tudnám, tudnánk rendbe hozni azt, amit “elrontottuk”. Örömmel fogadok minden tanácsot és előre is köszönöm.

    • Szia! Ez nagyon nehéz kérdés. Bánthatták azt a kiskutyát? Vagy amikor kiszökött, akkor történhetett vele valami? :(
      Nehéz így, hogy nem tudjuk, mitől veszítette el a bizalmát az emberekben. Próbálkozni kéne kutyás társaságba menni, hogy “Vissza-szocializálódjon” az idegen emberek közé. Lehetséges, hogy a kutyás idegen emberek társasága a megoldás. Én próbálkoznék kutyafuttatóval, vagy kutyás ismerősökkel. Hátha az ismerős kutyáján keresztül visszatér a bizalom, mert a beagle imádja a kutya társaságot! :)

      • Járunk heti 1x kutyaiskolába, vasárnaponként. Ott még véletlenül sem viselkedik így, az összes kutya imádja, ő a bohóc, aki játszik mindenkivel. Az oktató szerint ez életkori sajátosság, ahogy jött úgy el is fog múlni. Remélem igaza lesz :-)

        • Mi is bízunk benne! :) Valószínűleg kutyák között nagyobb biztonságban érzi magát, mint emberek között. Ez igazából nem olyan nagy baj. Reméljük, igaza van az oktatónak! :)

Az 'Elfogadva' gomb segítségével elfogadod az általunk használt sütik (cookies) használatát. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close