Szomorúan megtörve, könnyek között tájékoztatunk benneteket, hogy 2016. május 4-én a kis Főnök elment. Beigli fájdalmas gerincbetegségben szenvedett, majd az utóbbi időben több daganatot távolítottak el a kis testéből. Beigli gerincbetegségének tüneteit gyógyszer nélkül, szigorú nevelésbeli változtatásokkal évekre meg tudtuk szüntetni. Rosszindulatú daganat műtéte is sikeres volt, az állatorvos további hónapokkal hosszabbította meg a kis életét. Életét, melynek utolsó egy évét kerti kutyaként élhette le szabadon, igazi Főnökként…
Beigli pontosan egy hónappal ezelőtt még a nyulakat ugatta a mezőn, és velőscsontot rágcsált. Állapota hirtelen romlott meg, észrevétlenül őszült meg a szemöldöke és lassan, kimérten járó, idős kutya lett belőle, aki egyre többet pihent, és egyre nehezebben mozgott. Több év után a gerincproblémájának tünetei újra előjöttek, de ezúttal, már nem volt mitől eltiltani őt, hisz minden azt előidéző tényezőt kiiktattunk az életéből. Beigli legyengült, erőtlenül járt, és gyógyszereket szedett. 12 éves korában elment…
Minden jelenlegi-, ex-, és jövőbeni gazdinak kívánjuk, hogy legalább ilyen okos, értelmes, jó kutyája legyen, mint amilyen Beigli volt! Egy igazgyöngy volt ő nekünk az emberiség romlott, szánalmas világának tengerén, akinek fénye huncut volt ugyan, de annál ragyogóbb. Mostantól az égbolton ragyog tovább a mi gyöngyszemünk fénye, a mi kiskutyánk, akinek már soha többé nem fáj…
A Szivárványhíd legendája
Egy régi legenda szerint ha egy kutya meghal, a túlvilág határán nyugalmat talál. Itt a Szivárvány hídon túl már nincs betegség, és ismeretlen a kín és a bánat. Az erdő szélén, dombok lábánál rohangáló felhőtlen boldogságban élő kutyáknak már csak régi társuk, a gazdájuk hiányzik. Aztán, egy szép napon ismerős illatokat visz a szél… Az egyik kutya megáll, fülét hegyezi, majd hirtelen elszalad. És amikor észre vesz téged, látja, hogy te érkezel, teste már reszket a vágytól, ahogy feléd rohan. Boldogan kapaszkodtok egymásba az örömteli újratalálkozásban, és te újra belenézhetsz a hűséget, mérhetetlen rajongást árasztó kutyaszemekbe. Együtt sétáltok át a Szivárvány Hídon, és soha többé nem váltok már el egymástól…
A Főnök megérkezett!
Kedves gazdik, akiknek még ott rosszalkodik a beagle kutyusa a háta mögött! Kérjük, még ha büntibe van is, most menjetek oda hozzá, és adjatok neki egy cuppanós puszit, vagy egy nagy simit, hiszen ti még együtt lehettek vele!
Kedves gazdik, akik hozzánk hasonlóan elvesztettétek egyetlen kincseteket! Ne szomorkodjatok, mert odaát egyel nőtt az óriás beagle falka létszáma, ahol biztosan minden rendben van, mert most a Főnök megérkezett!
Öszinte részvétünk!!!!
Őszinte részvétem,nincs csodálatosabb egy beagle-nél,angyal volt a földön is,odafönt is az!
Az én Codym idén lesz 9 éves,de rettegek ettől a perctől,ami sajnos el fog jönni egyszer.
Ilyen szép szavakat,csak igazán jó gazdi írhat!
Kitartás!?
Schachmayer Zita
Két beaglem megpuszilva,a szivárványhídon túli beaglenek nagy ölelés két könnycsepp kiséretében elküldve. Vigasztalódást nektek. Pótolhatatlan veszteség,amire nincsenek szavak.