Remegés kölyökkorban, a félelemtől
Amikor Beigli hozzánk került, láttuk, hogy a szállítóboxban remeg a kutya, ezért nem erőltettük, hogy kibújjon a számára biztonságot jelentő vackából. A kölyök kutyák között vannak olyanok, akik elevenek, kíváncsiak, és vannak, akik félősek, szégyenlősek. Persze előbb-utóbb minden kölyök feloldódik, és játékos lesz, csak türelmesnek kell lenni.
Beigli végül magától bújt elő, és lassan barátkozott meg új otthonával, ami nem is volt olyan félelmetes, ráadásul hamar rájött, hogy ő a Főnök, ezért bizonyos helyiségek birtokba vehetők a számára. Viszont a kis Főnök már akkor nagyon félős kutya volt, nagyon félt pl. a tömegközlekedési járművektől. Mindig remegett, mint a kocsonya, amikor egy buszon, vagy villamoson ültünk.
Főleg a villamos volt a mumus, talán a nagy hangjának köszönhetően. (Akkor még zajosabbak voltak a villamosok.) Olyannyira félt, hogy kölyökkorában egyszer be is pisilt a villamoson félelmében, de psszt! Ezt ne tudja meg, hogy elmeséltük! Nem szeretnénk csorbát ejteni a tekintélyén! ;)
A remegés tehát már kiskorában is jelen volt Beiglike életében, de ami érdekes, hogy kiskorában nem félt a mennydörgéstől. Csodálkoztunk is ezen, de így volt. Aztán egyszer csak gondolt egyet, és attól a naptól fogva beállt a parás kutyák sorába, és az ágy alá menekült, ha dörgött az ég. Innentől kezdve a petárdázást is észrevette Szilveszterkor, amit sajnos nem volt nehéz észrevenni. Ilyenkor mindig remegett…
Remeg a kutya felnőtt korban
Fél éve vidékre költöztünk, itt mások a körülmények, mint a városban. A tömegközlekedéstől még mindig félünk, de sokkal jobb a helyzet, mint régen. A petárdázásokat egyáltalán nem kell elviselni, mert itt nincs olyan, de legalábbis nem olyan sok és visszhangzó, mint a belvárosban volt.
Az időjárás is más, mint Budapesten volt. Mivel egy hegy tetején vagyunk, itt gyakran fúj a szél, és a hideg évszak, a hűvösebb idő is más. Beigli imádja a kertet, a vele járó szabadságot, a saját hangját, és hogy rendelkezhet a szúnyogháló ki-be nyitogatása felett…
Megismerkedtünk a zivatarokkal is, ami még nekünk is ijesztő, hiszen nem fogják fel a dörgéseket a szomszédos házak, nagyot tud „csattanni” egy-egy dörgés, amitől nem csak mi ijedünk meg, de a kutya is remeg, és menekül. Így a kutya paradicsomi vidéki élete azért tartogat számára egy-két negatív újdonságot is. Aztán eljött a hidegebb idő, amikor az ember és hű társa behúzódik a házba a hideg elől.
Hideg, vagy fájdalom?!
Eljött az ősz, és míg mi a fatüzelés nehézségeivel ismerkedtünk, Beigli a hidegnek köszönhetően több pihenésre kényszerült. Az új helyzetben napjának nagy részét a fekhelyén töltötte, ezért fontos volt, hogy az új fajta fűtés ne csak nekünk legyen elegendő, hanem neki is. Jól kipárnáztuk a fekhelyét, figyeltünk rá, hogy véletlenül se fázzon, de mi is éreztük, a vidéki levegő a félkész házban, szerény körülmények között más, mint odahaza, ahol gázfűtés van.
Beigli gyakran remegett, mi pedig aggódtunk, mert már több pokrócot is kapott, valahogy nem stimmelt ez a dolog a remegéssel. Tudatában voltunk, hogy Beiglinek daganata van, így felmerült bennünk, hogy esetleg fájdalmában remeg a kutya. Ez sok mindent megmagyarázna, hiszen korábban, amikor előjöttek a gerincbetegségének tünetei, utólag visszagondolva akkor is remegett, de akkor reggeli órákban. Mivel akkor tél volt azt hittük, hogy a hidegtől…
Ma már az állatorvostól tudjuk, hogy a kutyáknál a remegés gyakran a fájdalom jele. A mi esetünkben a műtétet megelőző hetekben a kutya remegését valószínűleg a fájdalom okozta, a fájdalmat pedig egy emlődaganat. A kutyadaganatot azóta állatorvosunk eltávolította, így az a fájdalom már elmúlt, és a műtéti sebek is begyógyultak. Kutyuskánk egyre jobban érzi magát. Köszönjük doktornéni! :)
A fentiek ismeretében minden kutya „szülőnek” azt javasoljuk, ha egymást követően több nap indokolatlanul remeg a kutya, vigyék el állatorvoshoz, mert akár betegség is állhat a háttérben! Ha időben orvoshoz jut a kutya, a legnagyobb problémák ki sem alakulnak, így az azokra utaló tünetek, és okozói még rutin-kezelésekkel (és sokkal olcsóbban) orvosolhatók!
Biztosan más is járt már hasonló cipőben, ezért szívesen olvasnánk hasonló tapasztalataidat a kutya remegés kapcsán! Saját tapasztalataidat írd meg nekünk a cikk alján, hozzászólásodban, vagy küld el a beaglekepek kukac gmail.com email címre és megosztjuk az oldalon. A küldött íráshoz egy-két képet is csatolj.