Talált kacsák keresik gazdájukat!

A nyár végén először került hazánkban is megrendezésre a külföldön már nagy népszerűségnek örvendő Kacsafutam elnevezésű esemény. A Kacsafutam egy gumikacsa-úsztató verseny, ahol a versenyzők a folyóra „rászabadított” gumikacsák, a szurkolók pedig a „gazdáik”. A budapesti kacsafutam első száz célba érő kacsáját nevező játékos különböző tárgynyereményt és egzotkus utazást nyert, de a többiek is izgulhattak és jól érezhették magukat a verseny ideje alatt…

Kipecázott gumikacsák

A verseny apropója volt a szórakoztatás mellett a segítségnyújtás is, hiszen ez egy jótékonysági rendezvény volt, ahol a gumikacsák árából szerzett bevétel egy részével minden játékos az Unicef alapítványt támogatta.

Bár a játékosok részvételükkel, vagyis gumikacsájuk szervezők általi vízre helyezésével mindannyian lemondtak saját gumikacsájukról, a verseny végén jópár gumikacsa elszabadult, így a program a verseny végével még nem ért véget, a résztvevők legnagyobb örömére.

Gumikacsak felugyelet alatt

A Kacsafutam végén rengetegen indultak megkeresni az elszabadult kacsák között sajátjaikat, ami újabb, izgalmas, órákig tartó programot jelentett a szerelmeseknek és a családosoknak egyaránt. Főleg a gyerekek élvezték a keresést, de a felnőttek is önfeledten, örömmel pecázták partra a kis figurákat. Aznap a legkitartóbbak több szatyornyi gumikacsával tértek haza, mi is megmentettünk néhányat…

Íme a talált kacsák. Kérjük, oszd meg felhívásunkat barátaiddal, hogy minden kacsáját kereső gazdihoz eljusson a talált kacsák híre! Sok kis gyerek várja haza a saját kis gumikacsáját! Mindenki segítségét nagyon köszönjük!

Várjuk a képeken látható kacsák eredeti gazdáit, akik a kacsájuk ellenőrzőszelvényének felmutatása ellenében Budapesten, előre egyeztetett időpontban átvehetik saját kacsájukat. A kacsádért jelentkezni e-mailben lehet, a beaglekepek kukac gmail pont com címen. Kérjük, vedd figyelembe, hogy ellenőrzőszelvény nélkül senkinek nem áll módunkban átadni a kacsáját! A kacsák átadásából eredő esetleges konfliktusokért semmilyen felelősséget nem vállalunk!

Aki a fentiek között nem találta a kacsáját, nézze meg partneroldalunkon is a talált kacsák fényképeit!

Figyelem! A visszajuttatott kacsákat alaposan tisztítsa meg mindenki, mert bár mi lemostuk és tisztába tettük őket, azért előfordulhat még piszok…

Oszd meg! Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.